2017-06-13

Antibromizálási helyzetjelentés XII


Megint nekiveselkedtem a fehérítésnek. Ennek oka, hogy amikor eme tevékenységet mívelni szerettem volna, alig volt nap ami besütött volna az erkélyre. Most meg van nap, sőt, más sincs, meg meleg és forróság, cserébe nincs kedvem vele bíbelődni. azért tegyük hozzá, hogy az A500-as  fehérítési projektbe beletört bicskám sem növelte a kedvemet, sőt. Azért visszatért a kedv és elővettem a C64 III-ast. Ezt korábban már ecseteltem, hogy néhol sárgult, igen, sőt többnéhol. Bekentem hát és fóliáztam le, majd tettem ki a nap kegyei közé. A tasztatúrán nem láttam sárgulás nyomait (vagy csak nem akartam mert macera lett volna kiszedegetni a gombokat egyesével), de még megtekintem még jobban, hátha.



Ma megtisztítottam, lekentem a hátulsó felét is és kitettem a napra, holnapra talán jól is lesz, így már csak a két oldala marad. Az alsó részt is átnézem, sztem ki kell az alaplapot szerelnem.


Apropó, alplap:


Miután a napot ki kell használni, úgy döntöttem, hogy a C64 I-est is megsüttetem, ha már az alaplap várja az áldást és a feltámadást addig szépüljön.
Szétszedtem hát és kikaptam a tasztatúrát a helyéről. Lekentem és foliázás után ez is kikerült a napra. Másnap már kész is lett (mára), így ment a C64 teteje a napra.





Ez történt a tetejével is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése