Miután
két alaplapon már gyakoroltam a kondenzátorcsere mágiáját, gondoltam
futószalagon elvégzem az egyik II/II-es gépen is a cserét. A homokban elásott
gépet választottam és sikeresen el is jutottam három kondi kicseréléséhez.
Még az eredeti kondikkal
Már az újakkal
A
negyedik kiszedésénél történt egy kis baleset, sajnos a felső oldalán levő
integrált áramkör (nem tudom ez-e az igazi neve) feljött, amikor a kondit
kiszedtem, néztem is nagy szemekkel, hogy eddig ilyen nem történt. Óvatosan
leimplementáltam róla a kondenzátort és megnéztem, hogy sérült-e vmi, majd az
új kondival felülről is cinezve rögzítettem és persze alulról is a lábakat.
Gyorsan kipróbáltam és működött a gép, nem történt sérülés. A feljött részt
pillanatragasztóval láttam el, nem szép, de megy.
Tovább
folytattam utamat a kondenzátorcsere berkeiben, mígnem az utolsó kondi
kiszedése hasonlót okozott, mint a fent leírtak, azzal a különbséggel, hogy itt
el is szakadt a vezető és hírtelen melegem lett és ledőlt rólam az összes, 1
órán belül bevitt folyadék. Hatalmas szerencse ebben a szomorú tényben, hogy
közvetlen szomszédságába levő elektronikai egységhez volt kötve, így
megoldottam az új kondenzátor beforrasztásával párhuzamosan a visszakötését.
Teszteltem
is ízibe és nem találtam semmiféle elváltozást.
Ezek mellett
felraktuk rá a hűtőbordákat, amiket megrendeltem, ez már azért jóval
zökkenőmentesen ment, mint a fenti akció.
Le is vontam
a következtetést, az ilyen hányavetett sorsú gépek még nem nekem valóak.